Meghatározott típusú áruk esetén vizsgálni kell, hogy a kereskedelmi szerződésben megtiltották-e az oroszországi újra kivitelt…
Ezúton tájékoztatjuk önöket, hogy az ukrajnai konfliktus miatt további szankciókat vezetett be az Európai Unió Oroszországgal szemben, melynek folyományaként tovább szigorodnak az árukkal kapcsolatos ellenőrzések a vámhivatalok részéről.
Ennek megfelelően nem csak az Oroszországba irányuló forgalmat kell ellenőriznie a vámhivatalnak, hanem meghatározott áruk esetében valamennyi harmadik országba szállított rakomány esetén vizsgálnia kell, hogy a kereskedelmi szerződésben megtiltották-e az oroszországi újra kivitelt, illetve az ottani felhasználásra történő újra kivitelt, ezzel megakadályozva azt, hogy Oroszország megkerülhesse a rá vonatkozó korlátozásokat. Ezen áruk listáját a csatolt mellékletben találja meg itt (A TANÁCS (EU) 2023/2878 RENDELETE – M26, XL melléklete – a megnyitott oldal legalján található)
Maga a rendelkezés 2024.03.20-tól érvényes, de van átmeneti rendelkezés is, amely a következőképpen szól:
12g. cikk
- Az e rendelet XI., XX. és XXXV. mellékletében felsorolt áruk vagy technológiák, az e rendelet XL. mellékletében felsorolt jellemzően magas prioritást jelentő áruk, vagy a 258/2012/EU rendelet I. mellékletében felsorolt tűzfegyverek és lőszerek valamely harmadik országba – az e rendelet VIII. mellékletében felsorolt partnerországok kivételével – történő értékesítése, szolgáltatása, átadása vagy kivitele során az exportőrök 2024. március 20-től szerződésben megtiltják az Oroszországba történő újrakivitelt és az oroszországi felhasználásra történő újrakivitelt.
A kivételeket a meghatározott partnerországok tekintetében a csatolt tájékoztató levél pontosan leírja.
Minden esetben szerződést kérünk a kivitelekhez, ha olyan áruk kivitelét kezdeményezik – a partnerországokat leszámítva – valamely harmadik országba, melyek a 833/2014/EU rendelet alábbi mellékleteinek valamelyikében szerepel!
- 3c. cikk XI. mellékletben felsorolt, a légi közlekedésben vagy az űriparban történő felhasználásra alkalmas termékek és technológiák, továbbá
- 3c. cikk XX. mellékletben felsorolt sugárhajtómű-üzemanyag és üzemanyag-adalékok
- 2aa. cikk XXXV. mellékletben említett tűzfegyverek és egyéb fegyverek jegyzéke
- 12g. cikk XL. mellékletében felsorolt jellemzően magas prioritást jelentő áruk (mellékletben csatolva)”